A verseny lebonyolítása

A BALATON CLASSiC™ veteránautó verseny közúton zajlik, ezért a KRESZ szabályait maradéktalanul be kell tartani. A közlekedési szabályok megsértése a részvételből való kizárást eredményezheti. A BALATON CLASSiC™ során felmerülő személyi sérülésekért, anyagi károkért a rendező semmiféle felelősséget nem vállal, az esetlegesen bekövetkezett káreseményekért teljes mértékben a gépjárművezető (csapat) és utasa(i) felelnek.

Az egyes szakaszokat (etapok) meghatározott idő alatt kell a csapatoknak itiner alapján teljesíteni úgy, hogy a következő ellenőrző pontra egy előre megadott percen belül érkezzenek, tehát az ellenőrző vonalon történő áthaladásra 59 másodperce van a csapatnak.
Az etapok között speciális szakaszok (1/100E) találhatók, amelyen a csapatoknak egy pályarajz alapján századmásodpercre (!) pontosan kell áthaladni a fotocellával, slaggal vagy egyéb más mérő eszközzel ellátott célvonalon. Az szakaszokat többnyire nagyon lassan, egy előre kiszámolt
átlagsebességgel érdemes teljesíteni úgy, hogy közben az autó nem állhat meg! Minden századmásodpercnyi eltérés büntetőpontot von maga után (független attól, hogy korábban vagy később haladt át az autó a célvonalon) és az lesz az első, aki a legkevesebb büntetőpontot gyűjti
össze a verseny folyamán.

A csapatok csak mechanikus időmérő eszközöket használhatnak, vagy digitális mérőeszközök használata esetén büntető szorzóval növelik a teljesített időeredményeket (kivéve Open kategória).
A kiértékelés alapja a Veterán korú járművek átlagtartó versenyeinek alapszabályzata www.szuperkupa.hu valamint a BALATON CLASSiC ™ szabályzata (versenykiírás). Az időmérést a Chronomoto Timing spotbírói végzik, akik hazai és nemzetközi minősítéssel rendelkeznek. A sportbírók döntése kötelező és meghatározó érvényű a verseny alatt. 

Értékelés:

Kategóriák: Szuperkupa (Extra és Szuper kategória), Open
Díjazás: